Javasolt felvezetés
A következő hét éves uniós költségvetési időszakban 41 milliárd forintnyi támogatásra lehet pályázni panelfelújítási céllal – közölte Lamperth Mónika területfejlesztési miniszter Brüsszelben, a regionális fejlesztéssel foglalkozó uniós miniszterek tanácsülése után. A lehetőség az új tagállamok számára nyít meg, de a Visegrádi Négyek illetékes miniszterei szeretnék, ha még növelhető lenne az összeg, és a felhasználási szabályokat is módosítanák.
Képanyag
- Brüsszel, 2006. november 21. Lamperth Mónika érkezik a regionális fejlesztési miniszterek üléséről a sajtótájékoztatóra.
- SZINKRON: Lamperth Mónika, területfejlesztési és önkormányzati miniszter: „Az újonnan csatlakozott országok számára rendelkezésre áll ez a lehetőség. Magyarországon a regionális operatív programokban kap helyet ez a feladat és onnan fogják majd finanszírozni. Abban szeretnénk együttműködni a Visegrádi Négyek országai, miniszterkollégáimmal, hogy lehessen több forrást fölhasználni erre a célra.”
- Lakótelepek uniós országokban (6 felvétel, Mostra Communications)
- SZINKRON: Lamperth Mónika, miniszter: „Magyarországon és a többi országban is, mert erről beszéltünk a miniszter kollégáimmal is, ezrelékben sem mérhető, hogy panellakásban nem lakás céljára, más célra használnak lakásokat. Ez egyszerűen olyan minimális, hogyha végig akarnám gondolni az én választókerületemben, mondjuk a kaposvári lakótelepeken , hát jó ha két ilyen lakást találok vagy hármat.”
- Lakótelepek uniós tagországokban (a Mostra Communications felvételei)
- SZINKRON: Lamperth Mónika, miniszter: „Országon belül a Budapest-centrikusságot oldani kell annak érdekében, hogy legyenek vidéken is olyan fejlesztési pólusok, centrumok, amelyeknek a dinamizálása húzza magával az egész régiót.”
- Lakásépítés, felújítás, utólagos hőszigetelés uniós országokban (több felvétel, Mostra Communications)
Híranyag szövege
A 25 tagállam regionális fejlesztési minisztereinek informális tanácskozását a finn elnökség hívta össze azzala céllal, hogy áttekintsék, az új uniós költségvetési források megnyílásával hogyan lehetne jobban elsegíteni, hogy a regionális fejlesztések az Európai Unió versenyképességét és javítsák, és minél több munkahelyet is teremtsenek. A tagállamok egymás terveinek ismertetésével igyekeztek segíteni egymásnak. A tapasztalatok megvitatása céljból a Visegrádi Négyek miniszterei külön találkozót is tartottak.
A négyes megbeszélésen nagy hangsúlyt kaptak a városrehabilitációs programok, és ezen belül is a lakótelepek felújítására megnyíló új lehetőség: a panelprogram.
- „Az újonnan csatlakozott országok számára rendelkezésre áll ez a lehetőség. Magyarországon a regionális operatív programokban kap helyet ez a feladat és onnan fogják majd finanszírozni. Abban szeretnénk együttműködni a Visegrádi Négyek országai, miniszterkollégáimmal, hogy lehessen több forrást fölhasználni erre a célra” – közölte tájékoztatóján Lamperth Mónika.
A panelprogram felhasznlását nehezíti, hogy a támogatások igénybevételéhez magas önrészt kell felmutatni. Egy korábbi felmérés szerint ugyanis pl. Csehországban viszonylag magas az olyan panellakások száma, amelyeket nem lakás, hanem iroda vagy valamilyen vállalkozás használ, és ezek felújításának támogatása a gazdasági szereplők számára nyújtott burkolt támogatásnak minősülne. Lamperth Mónika szerint ez a jelenség nem áltlános, és ezért a V4 országok lobbizni is fognak a szabály megváltoztatásáért.
- „Magyarországon és a többi országban is, mert erről beszéltünk a miniszter kollégáimmal is, ezrelékben sem mérhető, hogy panellakásban nem lakás céljára, más célra használnak lakásokat. Ez egyszerűen olyan minimális, hogyha végig akarnám gondolni az én választókerületemben, mondjuk a kaposvári lakótelepeken , hát jó ha két ilyen lakást találok vagy hármat – foglamazott a miniszter.
Lamperth Mónika szólt arról is, hogy a regionális fejlesztésekből a vidéki régióközpontok is jelentős forrásokhoz jutnak majd.
- „Országon belül a Budapest-centrikusságot oldani kell annak érdekében, hogy legyenek vidéken is olyan fejlesztési pólusok, centrumok, amelyeknek a dinamizálása húzza magával az egész régiót – mondta Lamperth Mónika, hozzátéve, hogy a parlament már 2005-ben hozott egy döntést arról, hogy a vidéki fejlesztések Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs és Győr mellett két alközpontra: Székesfehérvárra és Veszprémre koncentrálnak majd.
